A hagyományosan magyar ajkú település a kistérség északnyugati részén, Somogy megyével határos területen fekszik. A 65-ös útról, illetve a 65-öst a 64-essel összekötő útról egyaránt elérhető.
A falu nevét 1187-ben említik először, egy pápai bulla szerint a johannita lovagrend birtoka volt. Mai nevét 1903 óta használja, mely szláv eredetű és jelentése sólyom. Ez a nemes madárfaj honos lehetett a környező erdőségekben. Többen birtokolták, majd egy Firenzéből származó hadvezér Filippo Scolari, azaz Ozorai Pipo tulajdona lett. A török időkben a falu elnéptelenedett, ezt követően az Eszterházy család birtokába került. Az 1720-as években magyar telepesek érkeztek a Somogy megyei Igalból. Később a vallásuk miatt üldözött reformátusok nagy számban telepedtek Szokolyra, első templomukat 1725-ben fából építették. Ma is álló templomukat 1790-ben fejezték be, 1871-ben iskolaházat és tanítói lakást is építettek. A római katolikusoknak és reformátusoknak is volt saját templomuk. A római katolikus templom gótikus eredetű és a XVIII. században épült. A falu lakossága elsősorban mezőgazdasággal foglalkozott.
A faluban óvoda, művelődési ház, könyvtár, orvosi rendelő működik. A településen ma is híres lótenyéztés folyik. A település minél szélesebb körű megismertetése érdekében be kívánnak kapcsolódni a borturizmusba.
A település fontosabb adatai:
- Területe: 2758 ha
- Lakossága: 898 fő (2018.)
Polgármesteri Hivatal elérhetőségei:
Címertörténet 2008. április 01.Nagyszokoly
A településnek beszélő, azaz névév címere van. Az ilyen címereket rendkívül értékesnek tartja számon a heraldika. A község neve szláv eredetű, a "szokoly" jelentése sólyom. A sólyom lábainál látható két nyílvessző a honfoglaló magyarságra utal. A címerpajzs felső, kék mezejében a községnek a kereszténységhez való tartozása fejeződik ki: a fehér rózsában szívbe foglalt latin és a mellette álló kettőskereszttel.
Intézmények 2008. március 31.Nagyszokoly
Intézmények és elérhetőségeik
Közérdekű információk 2008. március 29.Nagyszokoly
A község területe 2758 ha, lakossága 896 fő.